► TRILLION
Like Water címmel 2018 októberében mutatta be második nagylemezét az underground körökben egyre népszerűbb Trillion. Az eredetileg egyszeri alkalomra összeállt banda tagjai olyan fajsúlyos zenekarokból lehetnek ismerősek, mint a Lazarvs, az ék, a Grand Mexican Warlock, a Shell Beach vagy éppen a Jazzékiel. A 2016 tavaszán megjelent első, Dreaming Black címet viselő nagylemezük osztatlan sikert aratott a szakma és a hallgatók körében egyaránt, de hasonlóképp pozitív kritika illeti a második albumot is. A hazai klubok és fesztiválok színpadán túl több külföldi országban is sikerrel mutatkozott már be a zenekar, emellett a 2019-es BUSH Showcase Klubfesztivál nyitórendezvényének headliner zenekara is a Trillion volt. Videóklipjeik kivétel nélkül magas minőségűek, a 4. Magyar Klipszemle – Legjobb vágás kategóriájában a The Chain című videójukat értékelte a szakmai zsűri a legjobbnak.

► ANTARES
Az Antares zenekar 2018 végén kezdte működését. Zenéjükben a rock, funk, soul, metál, jazz, hip-hop és pop műfajok keverednek. Első évük folyamán több sikeres fővárosi és vidéki koncertet adtak olyan zenekarok társaságában, mint az osztrák Mother’s Cake, a Napokon, a Tej, a Baron Mantis, a Jackie’s Gun, az Abigél, a The Pontiac, a Metrosection, illetve a Boom-Boom. Megnyerték a Fülesbagoly Special tehetségkutatót, illetve játszottak a 2019. évi Gitármánia táborban is. Sikerült megnyerniük a 2018/2019-es Öröm a Zene! tehetségkutatót is, valamint elnyerték az Év Felfedezettje szakmai különdíjat. Első lemezüket 2019 őszén jelentették meg.

Facebook esemény